Keserű meglepetést okoztak a Real Madridnak
A Leganés kiütötte a madridiakat a Király Kupából, nem jött össze az elődöntő.
A Leganés kiütötte a madridiakat a Király Kupából, nem jött össze az elődöntő.
A portugál sztár első dolga volt, hogy ellenőrizze, hogy néz ki a sérülés után.
A portugál aranylabdás a következő szezont már úgy csapatában kezdheti, és Benzema, valamint Bale napjai is meg lehetnek számlálva a Realnál, amely viszont figyeli Neymart, Hazard-t és Lewandowskit is.
Semmi sem megy be, egyre nő a csapat hátránya: Marcelo szerint mintha egy süllyedő hajóban ülnének.
Modric közel egymillió eurót fizetett be a spanyol adóhivatalnak.
A főként drukkerek szavazatai alapján készült lista második helyét Coutinhó, a harmadikat Marcelo szerezte meg.
Karim Benzemának a combja sérült meg, Zlatan Ibrahimovic pedig térdfájdalmai miatt nem állhat pályára.
Előbb Suárez szerzett vezetést, majd Carvajal kezezése után Messi döntötte el egy tizenegyessel az El Clásicót. Vidal még a hosszabbítás perceiben tette fölényessé a Barca győzelmét.
A szombati El Clásico bezavar a karácsonyi előkészületekbe, hiszen 13 órakor rendezik, a kínai (!) tévés főműsoridőre tekintettel.
Úgy néz ki, Bale visszatér Nagy-Britanniába.
A kosárlabda Euroligában már most rendeztek egy El Clásicót, ami a labdarúgásban csak december 23-án lesz.
A címvédő Real Madrid a lehetséges ellenfelek közül talán a legnehezebbet kapta: a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A Manchester United spanyol kapusára utaztak a hírek szerint, de végül úgy tűnik, más a befutó - és van itt más érdekesség is.
Nem rejti véka alá büszkeségét a játékos.
A Real Madrid portugál csatára fotót posztolt a kórházból az új családtag érkezéséről. A kislány és az édesanyja is jól vannak.
Cristiano Ronaldo szerint annak ellenére sincs válságban a címvédő, hogy szerdán 3-1-re kikapott a Tottenham Hotspurtől a BL-ben.
A France Football szaklap hétfőn nyilvánosságra hozta annak a harminc labdarúgónak a nevét, akik közül kikerül 2017 aranylabdása.
A 21 éves támadó középpályás 2023. június 30-ig kötelezte el magát.